Dr. Spissich László matematikatanár - MOL Mester-M Díj 2015

 


Bem  megyei matematika verseny díjazottjai 2016


Tardos Luca 5. évf. 5. helyezés

Feczkó Csongor 7. évf. 7. helyezés

Tóth Levente  7. évf. 8. helyezés

Bálint Gréta 7. évf. 9. helyezés

Dürer Matematika verseny - döntő - 2016 - Miskolc - élménybeszámoló



A veszprémi területi versenyen nyújtott teljesítményünkkel, országos 3. legjobb eredménnyel jutottunk be a verseny miskolci döntőjébe, melyet 2016. február 5-7. között rendeztek és 13 csapat küzdött meg egymással. A pénteki 3 órás versenyen 6 db 12 pontos feladatot kellett megoldanunk, a nap végén  a 3. helyen álltunk, 1 ponttal lemaradva a 2. helyezett csapattól. A szombati napon 16 feladat megoldására nyílt lehetőség 90 perc alatt. 1 feladat megoldását 3-szor lehetett kivinni a zsűrinek, 3. alkalommal már nem járt érte pont, viszont kaphattunk újat. 30 perccel a vége előtt a 2. helyen álltunk, ekkor egy nehéz példán sajnos 25 percet elidőztünk. Talán jobb lett volna gyorsan kivinni 3 alkalommal egy-egy rossz megoldást és kaphattunk volna új feladatot, de nem ezt tettük, mindenképp szerettük volna megoldani a példát, közben viszont sajnos több csapat megelőzött bennünket. A végén már csak 5 percünk maradt, ezalatt gyorsan megoldottunk még egy példát.

Vasárnap került sor az eredményhirdetésre, végül a 8. helyen végeztünk.

A versenyen kívüli időszakot a szervezőkkel együtt hasznosan tölthettük, vetélkedőkkel, társasjátékozással, valamint tudományos előadások is zajlottak.

Mindent összevetve nagyon érdekes és izgalmas volt a 3 nap mindannyiunk számára, reméljük jövőre már ismerősként térhetünk vissza Miskolcra.

Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a Türr Gimnázium matematika tanárainak, valamint Dr. Spissich László tanár úrnak, hogy támogattak és alaposan felkészítettek bennünket erre a megmérettetésre.

    Koncz Lilla 11.G
    Simon Ákos 11.G
    Steiner Csaba 11.A


Döntőbe jutott versenyzőink :

 

Általános iskola:

  • Feczkó Csongor: Varga Tamás és Curie verseny
  • Cserkuti  Sándor: Varga Tamás verseny


Középiskolások:

  • Döbröntei Dávid Bence 10.évf.: Arany Dániel matek
  • Varga-Umbrich Eszter 10.évf.: Arany Dániel matek
  • Mészáros Márton 9.évf.: Arany Dániel

 

4. Észkerék vetélkedő a Türr Gimnáziumban

 

2016. 02.10-én 14.30 kor megkezdődött a hagyományos Észkerék verseny: 6 tanteremben 27 csapat töltötte a 13+1 feladatot tartalmazó tesztlapot  az első ¾ órában. Utána villámgyors javítás következett, ami után kiderült kik voltak a legügyesebben az első körben. A 6. helyen holtverseny alakult ki, így végül 7  csapattal vágtunk neki a második résznek. Ebben a játékrészben rendkívül fordulatos,  stratégiai játékot szerveztünk diákjaink számára. Ennek a fordulónak a fő motívuma, hogy a gyerekeknek nem csak meg kell oldani a feladatot, hanem ügyes taktikával, licitpontok segítségével meg kell nyerni a jogot arra, hogy ők mondhassák el a feladat helyes megoldását. Így izgalmas, állandóan változó eredmények alakultak ki fordulóról fordulóra. Összesen 6 fordulót játszottak, a diákok jó stratégiai képességekről tettek tanúbizonyságot.

 

A Zsűri tagjai voltak : Bátyay Gyuláne, Németh Katalin, Peka András és Németh Zsolt igazgató Úr.

 

A döntőbe jutott csapatok névsora :

 

  • Nem tudjuk (Refi )
    tagok: Németh Ábel, Móricz Márta Mikolt, Burján Bernedett

  • Kockológia (Türr)
    tagok :Nagy Luca
    Paraicz Petra Luca
    Tóth Máté

  • 2+1 (Refi)

  • Titul Emma (Türr)

  • Közgázosokk (Közgáz):
    Tagok: Hajdu Norbert
    Mrena Mónika
    Mázi Zsófia

  • Észbontók 1 (Türr)
    Tagok: Steiner  Csaba
    Molnár  Martin
    Ihász  Kristóf

  • Metaneukvadrasztikus-plazmaurán (Türr).

 


A végső eredmény az alábbiak szerint alakult:

 

Eredmények 2016.02.10.

 

I.helyezett:
METANEUKVADRASZTIKUSPLAZMAURÁN csapat
Koncz Lilla
Simon Ákos
Tafferner József

 

II.helyezett:
 2+1csapat
Burján Ernő
Lucza Levente
Varga-Umbrich Eszter


III.helyezett:
Titul  Emma csapat
Tegyi  Nóra
Horváth  Dávid
Döbröntei Dávid  Bence

 

A  helyezettek tárgyjutalomban részesültek:  32 G Pen-drive, verseny- Rubik kocka, történelmi regények.

Gratulálunk a versenyzőknek!!!

Köszönetünket fejezzük ki a javító tanároknak, és a Türr István Gimnázium igazgatójának a lebonyolításban nyújtott segítségért.


Észkerék Egyesület vezetősége